Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

A sztori

A sztori

A felejthetetlen főzdelátogatások és pálinkakóstolók alkalmával gyakran kérdezik tőlem,  hogy miért és hogyan lett belőlem pálinkafőző.

Erre nagyon egyszerű a válasz: imádok alkotni. Sőt, mióta az eszemet tudom ez a szenvedélyem. Számomra nem csak maga a pálinkafőzés, hanem a berendezések megtervezése, tesztelése, a technológia fejlesztése is az alkotási folyamat része. Úgy gondolom, hogy nagy szerepe van Fülig Jimmy és Piszkos Fred pálinkáink sikerében, hogy szenvedélyem a vállalkozásom. Vejem szokta mondani, hogy sokszor olyan nehezen válunk meg egy-egy üveg pálinkától, mintha a saját gyerekünk lenne.

Mikor főztem először pálinkát? Az egész a 90-es években kezdődött Hidegkúton a helyi bérfőzdével. Az eredeti terv szerint egy barátommal ketten vágtunk volna bele, ő felelt volna a pálinkafőzésért, mint okleveles főzdevezető, én pedig a felújításért, berendezések karbantartásáért, mint mérnök. De a társam a tanfolyam kezdete előtt egy héttel kiszállt a buliból. Ekkor azonban már majdnem végeztünk a felújítással… Úgy fel volt újítva, amilyen a környékben nem volt. A fináncok is mindig emlegették, hogy ide szeretnek jönni, mert nem a mocsokba jönnek. Ki lett csempézve, rendes wc, járólap, ilyen nem volt a megyében a 90-es évek elején... minden bérfőzde egy putri volt, mint ez is. Így osztottam-szoroztam, és végül én végeztem el a tanfolyamot is, amit akkoriban egyedül a Szeszipari kutatóintézetben lehetett elvégezni. 

Itt szereztem sok tapasztalatot, de a bérfőzésnek sok olyan buktatójával is találkoztam, ami miatt végül ezt a főzdét leadtam, és egy időre a finomvegyszer gyártásba keveredtem. 

Aztán a Veszprémi Egyetem gépműhely vezetőjét, aki nekem azóta is jó barátom, keresték meg Táborfalváról, hogy kéne nekik egy magasfokú szeszpárlatot előállító főző. Ezt a berendezést együtt megterveztük, megépítettük, beüzemeltük, 92% fölötti alkoholtartalmú szeszt csinált. Egy ideig úgy tűnt, hogy ez a magasfokú szeszpárlatot előállító főzőberendezés nagyon keresett lesz, de végül változtak az előírások. Közben már 2010-et írtunk, és eléggé dübörgött a pálinka. Ekkorra elég sok tapasztalattal rendelkeztünk, mind tervezés-beüzemelés, mind cefrézés-erjesztés-lepárlás terén és természetesen volt saját elékézelésünk is arról, hogy nézne ki egy csúcsszuper pálinkafőzde. Így született a Petendi Pálinkaház, ahol a Fülig Jimmy és a Piszkos Fred pálinkák készülnek.  

Tartalomhoz tartozó címkék: pálinka